Bükk, felszíni túra

Kihasználandó, hogy a termelésben szünet volt a két ünnep között felmentem a Bükkbe barlangászni. A tervben némi bontás és fotózás szerepelt, amiből amolyan ember tervez Isten végez alapon nem lett semmi.

A 6-os gyorssal indultam a Keletiből (lehet kártyával fizetni a pénztárnál!), a vonat legnagyobb meglepetésemre percre pontosan érkezett meg Miskolcra. Bár azt terveztem, hogy ezt az időt alvásra szánom végül is olvasás lett belőle, majdnem befejeztem Kukuczka könyvét. Némi vásárlás után Lehellel megindultunk Lillafüredről a Marcel Loubens egyesület barlangászkunyhójához Létrástetőre. Gyönyörő idő volt, a levegő kristálytiszta és hideg, sütött a Nap. Két kisebb kitérő után (egy jó kilátást nyújtó gerinc és az István-lápai barlang bejárata) végül jó két óra alatt értünk fel Létrásra. A nap további része kellőképpen eseménytelenül telt, a körülmények alakulása miatt nem jutottunk le barlangba. Viszont hallgattunk a Marcel Loubens öregjeinek sztoriait egészen este nyolcig. Ekkorra kezdett mindenki kicsit ideges lenni, mert egy háromfős csapat még a délelőtt folyamán lement a Sebesvíz melletti barlangot bontani úgy, hogy nem adtak meg visszatérési időt. Ketten beöltöztünk és elrongyoltunk a barlanghoz kocsival, hogy megnézzük minden rendben van-e? Épp jöttek ki.

Gomolygás

Másnap szintén nem jöttek össze a körülmények, úgyhogy felszíni túrára indultunk Létrásról Jávorkúton át Bánkútra. Gyönyörű idő volt, a bánkúti kilátótoronyból még a Tátrát is látni lehetett egy kb. 500 méteren fekvő felhőréteg fölött. Sötétben (és ködben) értünk vissza Létrásra, egy kicsit el is tévedtünk.

Gyakorlatilag azonnal el kellett indulnom Miskolcra az állomásra (ahol viszont nem lehet kártyával fizetni), futnom kellett (ez barlangászatra összepakolt zsákkal roppant szórakoztató), hogy elérjem az IC-t. Elértem, bár a M�V trükkösen nem arról a vágányról indította a vonatot, ahova ki volt írva.

Barlangban nem voltam ez alatt a két nap alatt, ami kár, de azért az orbitális ünnepi zabálások egy részét így is ledolgoztam. Legközelebb, majd a föld alá is lemegyek, ha törik, ha szakad…

Hozzászólás