Hernád-áttörés

A szezon nyitányára, még a tátrai kapuk nyitása előtti hétvégén, a Szlovák Paradicsomba mentünk kirándulni. Legnagyobb meglepetésemre alig egy órával az áhított indulási időpont után, azaz ötkor, sikerült elindulnunk Budapestről. Nem a szokásos Zólyom-Besztercebánya-Rózsahegy-Poprád, hanem a googlemaps által javasolt, szinte nyílegyenes Salgótarján-Rimaszombat-stb útvonalon jutottunk el a kies ATC Podlesok-ba, ami azért nevezetes a kempingek közül, mert a portájáról több turistaút is indul. A sátrat persze sötétben kellett felállítani, de lehet, hogy máshogy már nem is menne.

Szombaton a felkelés nem ment olyan magától értetődően, mint reméltem, beütött a molyolás. Végül — miután lenyomtuk a megfelelőnek ítélt mennyiségű májkrémes-kolbászos kenyeret — fél tízkor indultunk el a Hernád-áttörésbe. Az út könnyen járható, néhol a helyenként 150 méterig magasodó meredek sziklafalba erősített platformokon vezet, a folyót több függőhídon is keresztezve. Jó négy órát mentünk a szurdokban, mikor elkezdtünk felkapaszkodni a Čertova sihot’ 822 méteres csúcsa alatt elfutó kék ösvényen a Kláštorisko menedékház felé. Standard szlovák árakon fogyasztottuk el sztrapacskából álló ebédünket.

A túristaháztól a kék jelzésen folytattuk utunkat a Malý Kysel’ irányába. A háztól nem messze a kék ösvényből bal kéz felől egy sárga jelzés válik ki és vezet az egyik legvadregényesebb szurdokba, amiben valaha jártam. A falak néha csak méternyi távolságra vannak egymástól, a világ szűknek érzik. A szoros végül egy szakadékban végződik, szemben egy impozáns sziklafal magasodik fölénk. A patak fölött egy iszonyatosan korhadt hídon kell átkelni, a mélység jelentős. Az út innentől a szurdok falában kapaszkodik enyhén fölfele és csak mérsékelt izgalmakat kínál, a közönséges dzsindzsajárást csak itt-ott szakítja meg egy-egy létra. Rövid séta után a sárga jelzés visszacsatlakozik szülejébe, a kékbe.

És a Kysel’ még csak most következett! Mint a hülyék rohangáltunk fel s alá, hogy a látványt a lehető legtöbb szögből örökítsük meg. Meredek, magasba szökő sziklafalak, csörgedező patak, a falakról helyenként mohapárnákon lecsöpögő víz váltakozása már a giccs határát súrolta. Ezek után elég kiábrándító volt a bokáig érő sárban végrehajtott kikecmergés a szurdok felső végén és az egyhangú ereszkedés a sárga, majd a piros jelzésen a kempingig.

Az egész túra tizenegy órát tartott, rövidnek nem nevezném semmiképp, a sóletet derekas munkával érdemeltük ki. Egyébként erre a kirándulásra újítottam egy gázfőzőt, ami elvileg egy liter vizet 3p alatt forral fel. Korábbi főzőnkkel egy konzerv megmelegítése akár öt percig is eltartott, most meg három perc alatt melegítettünk meg kettőt. Szóval remek.

A kemping vizesblokkja sajnos csak mérsékelt luxust képviselt, amennyiben a rendszerváltás óta nem takarították és nincs klotyópapír. Egy lerobbant munkatábor képét nyújtja. Az egyetlen előny, hogy forró vízben nem szenvedtem hiányt. Én. Orsinak nem jutott.

Vasárnap megpróbáltunk kissé hamarabb felkelni, kevés sikerrel. Tíz óra is elmúlt már mire a Suchá Bela-n el tudtunk indulni. Festői szurdok ez is, néhol egy kis lánccal és olykor egy-egy létrával ízesítve. A szurdokból kiérve utunkat a már ismert sárga jelzésen folytattuk, majd a piros jelzésre térve értünk el ismét a Kláštorisko-hoz. Ezúttal a konyha édes specialitásait próbáltuk ki, konkrétan palacsintát. Sajnos a lekvár és a csoki alapanyagai közt a kőolaj kiemelt helyet foglalt el, de ezzel együtt nem mondanám rossznak.

Lefele a kissé unalmas piros jelzésen ereszkedtünk le.

Kora délután volt ekkor, úgy döntöttünk hát, hogy hazafelé kerülünk egyet a dobsinai jégbarlang felé, hátha nyitva van. Még gyerekkoromban voltam ott a szüleimmel és reméltem, hogy újra megnézhetem. Háromnegyed négykor értünk a barlang bejáratát rejtő domboldal aljában levő parkolóba, ahol a — magyarul folyékonyan beszélő — parkolőr figyelmeztetett bennünket, hogy az utolsó túra négykor indul és az út a barlang bejáratáig fél óra, úgyhogy jobban tesszük, ha sietünk… Megvalósítottuk a hegyre való felfelé futást. És felértünk időben.

A barlang csodálatos, most még mélyebb benyomást tett rám, mint huszonegynehány évvel ezelőtt. Hihetetlen, monumentális, gyönyörű. Nem hiszem, hogy akár el lehet képzeli a látványt, ami a negyven méter magas termet betöltő egybefüggő jég nyújt. Kötelező program! (A pulóver is kötelező.)

Szumma: cum laude.