Mch

Kitavaszodott és eljöve a mayday. Az adandó alkalmat kihasználva elrobogtunk Münchenbe lazítani és kulturálódni, ragadjon ránk valami a koszon kívül is. Volt tehát Alte és Neue Pinakothek meg Deutsches Museum. És ha már bajorlandban jártunk megnéztük Ludwig the second legelvetemültebb alkotását, Neuschwanstein-t.

Münchenig Budapestről végig autópálya vezet, és a táv még hétszáz km sincs, tehát autóval mentünk. Persze, a repülő kényelmesebb lett volna, de a 8 óra út és 1 tank benzin a 2 repjegyhez mérten még igen jó árnak minősül.

Kora délután foglaltuk el kies ámde aprócska szállodai szobánkat az Igazságügyi Palota tőszomszédságában és egyből felfedezőútra indultunk a Karlsplatz és a Marienplatz által kijelölt belvárosi övezetben.

Ismerek még korábbról egy hangulatos vendéglőt a Rosenheimer platz közvetlen közelében, ott költöttük el jól megérdemelt vacsoránkat. Pulyka bécsiesen, hozzá sör és a bajorok klasszikus ecet-horror salátája kettőnknek borravalóval 30 ajró.

Pénteken első utunk az Alte Pinakothek-be, a Régi Képtárba vezetett. A képtár egyedülálló Rubens-gyűjteménynek ad otthont, a németalföldi felhozatala párját ritkítja. A beugró valahol öt euró környékén mozgott, amiben benne foglaltatik az audio-guide használata is.

Végezvén a képtárral a kiadós sétányira levő Deutsches-felé indultunk enyhén szemerkélő esőben. A múzeum tökjó. Volt, amikor legutóbb, négy éve, arra jártam. Most is kiváló lenne, ha kicsit jobban karbantartanák. Határozottan romos benyomást kelt, a főattrakciók közé tartozó kísérletek nagy része nem működött az elhanyagolt állapot miatt. Nagy kár érte, remélem rendbe szedik egyszer.

A rettentő mennyiségű kultúra meghozta az étvágyunkat, a Ludwigsbrücke Isar-szerinti jobb oldalán elégítettük ki sertésmedaillonok, csülök, sauerkraut és persze Weißbier segítségével. Aztán jött még a fagyi meg az almásrétes meg még sör. Drindliben és Lederhose-ban felszolgálva hatvanért.

Szombaton Neuschwanstein. Eredetileg arra gondoltunk, hogy ezt egy délelőtt alatt lerendezzük, de persze meg se érkeztünk dél előtt. Az út majd’ három óra hosszú volt, és az előző napi kultúr- és csülöklöket nem tette lehetővé a 9 óránál korábbi reggelit.

A csúcsforgalom kellős közepén futottunk be a kastély alatti parkolóba (naponta 4,5 keményvaluta), a jegypénztárnál háromnegyed órás sor kígyózott a perzselő napsütésben. A kombó túrára fizettünk be a régi családi vadászkastély — Hochenschwangau — és Lajos király fantáziakastélyának látogatására.

Első kastélyunkig el kellett ütni másfél órát, mivel a túrák megadott időben indulnak. Heverésztünk az Akármilyensee partján és iszogattuk a sört. Aztán megnéztük az egyes számú kastélyt kiváló vezetéssel mintegy húsz perc alatt. Most azt nem írnám le, mi van odabent, elég annyi, hogy érdemes.

A Neuschwanstein-hez egy jó húsz percet gyalogoltunk a parkolótól, miután magunkhoz szólítottunk némi Leberkäse-t, Wurst-ot és némi sört (amire volt időnk, mert a két túra indulása között bő két óra volt). Ez alkalommal a vezetőnk egy kicsit béna volt, alig értettünk valamit a makogásából. Itt se mondanék sokat, csak annyit, hogy nem véletlenül fojtották a Laját a wasserba bele. Szerintem a kincstárnoka tehette.

Visszafelé életem legjobb idejét mentem 71km-en. Ennyi ugyanis az autópálya. Akkor győződtem meg róla végleg, hogy itt mindent lehet, amikor kilohatvannal elhúztam egy rendőr mellett, aki aztán kigyorsított kilohetvenre, és még láttam, hogy valaki kivillogja a belső sávból. Viszont figyelni azt kurvára kell.

Egy általam már korábban bejáratott indiai étteremben hízlaltuk magunkat mindenféle egzotikus szirszarral. Jó volt.

Utolsó nap a Neue Pina-t (sic! by münkeniek) néztük meg. Ott is van mindenféle földi jó. Ilyenek, hogy Delacroix, Tolouse-Lautrec, van Gogh, Gaugin, Cézanne, Liebermann, Manet, Monet, Klimt, Marées, Rodin és mások. Van egy Munkácsy képük is! Meg van néhány Goya. Egyszóval ez egy jó gyűjtemény.

Nyomás haza, auf viedersehen!