Triglav

Oldalbordával tervezgetjük egy ideje a Triglav-túrát, s most végre meg is valósítottuk. Az októberi hosszú hétvégén felmásztunk a Szlovén nemzeti büszkeségre a Tominskov ösvényen.

Az ünnep csütörtökre esett, ez volt az indulás napja. Szerdán reggel felhívtam a nemzeti parkot, hogy elmeséljem nekik mit tervezünk, és megkérdezzem, hogy mit gondolnak róla, milyen lesz az idő, illetve, hogy milyen felszerelést vigyünk? Az angolul egyébként elég jól beszélő munkatárs el is igazított. Az idő remek lesz, a Triglavski dom ne Kredarici (menedékház) szezonon kívül is fogad vendégeket (az ott állomásozó meteorológusok segítségével) és nincs semmi lezárva. Viszont már havazott egy kicsit, úgyhogy egy ferrata-szett nem árt. Természetesen nem volt kletter-cuccunk, az Excelsiortól pedig már épp nem tudtam bérelni, úgyhogy vettünk kettőt (a Tengerszem mindkét boltjából az utolsó Zyper-t sikerült elhozni).

E rengeteg információ által megnyugodva csütörtökön szépen el is autóztunk Bled-be, ahol az éjszakát töltöttük egy barátságos b&b-ben. Pénteken a reggelit követően elindultunk a kb. húsz kilométerre lévő Mojstrana felé, ahonnan a Vrata völgy bejárata nyílik. A völgyben murvás, néhol 25%-os emelkedésű úton jutottunk el az Aljazev dom parkolójához, ami az évnek ebben a szakaszában már nem fizetős. Egy szlovén és vagy négy magyar rendszámú autó már álldogált ott. Háromnegyed tízkor indultunk el a track-en.

Katt a képre!

Az Aljazev domtól mintegy öt percre az út közepén található bazi karabinernél balra fordulva kezdődik a tulajdonképpeni Tominskov ösvény. Marha meredeken emelkedik az erdőben, helyenként vasalással megerősítve, egészen 1700m-es magasságig, ahol a növényzet végleg elfogy. Az út innen kezdve sziklás, sok helyütt vasalt, néha kifejezetten kitett (egy C-s ferrata, a kletter-cucc jól jön). A hegy oldalából fenséges kilátás nyílik a Vrata völgyet ölelő hegyekre, küztük magára a Triglav-ra is.

Eleinte kissé el voltunk kenődve a takonyszerű nyálkás idő miatt, de mire a sziklás részhez értünk teljesen sikerült a völgyet paplanként fedő felhő fölé emelkedni, onnantól kezdve pedig végig szikrázó napsütésben, gyönyörű időben folytattuk az utat.

Pár óra múlva az ösvény találkozik a Prag-úttal, közvetlenül a Kotel fennsík (sík egy nagy francot) alatt. A fennsík peremére való megérkezést teával ünnepeltük meg (note to self: mészköves helyeken nincs felszíní vízfolyás, ezért ivóvizet is vinni kell!), azt gondolva, hogy innen már sétagalopp lesz a Triglav-ház elérése. Hát nem volt az. A Kotel plató barátságtalan terület. Jó meredek, sima sziklával, ami ráadásul le is volt fagyva helyenként. Az izgalmakat fokozandó helyenként tíz-húsz méter mély hasadékok tarkítják a terepet. Az út vége felé a Kredarica-csúcs alatt egy glattá fagyott hómezőn kell átkelni egy pofás szakadék fölött, számomra ez volt a legzizisebb rész az egész úton. A Kotel-átkelésre egy órát mondtak az útjelző táblák, nekünk viszont két órába is beletelt, mire átevickéltünk.

A Triglavski domnál már volt némi élet. Elsősorban magyar élet. Estig nagyjából tucatnyian gyűltünk össze, amiből egy idősebb úr volt szlovén, a többiek hazánk fiai és lányai voltak. Van fönt klobásza meg sör, a szokásos hegyi menü kissé borsos áron. A szállást tizennyolc euróra sikerült lealkudnunk (per kopf) a húszból, ami nem sok, de legalább valami. A budi elég ramaty, folyóvíz nyema — kontaktlencsével kicsit kellemetlen.

Katt a képre!

Szombaton fél hatkor keltünk, hogy egy óra múlva már tudjunk indulni. Ebből végül reggel hét óra lett, de legalább viszonylag nyugodt körülmények között élvezhettük a napfelkeltét.

A háztól előbb a Kis Triglav-ra kell felkapaszkodni, ez az út nehezebb része, itt kell legyőzni a legtöbb szintet és itt találhatók a komolyabb láncos szakaszok is (a helyiek persze mindenféle cucc nélkül nyomják, de nekünk azért kellett a felszerelés a biztonság kedvéért). Illetve a láncos (valójában sodronyos) részek még a jobbak. A Kis Triglav oldalában elég hosszan kell balettozni egy vasrudakkal megtámogatott igen meredek lépcsősoron, ami persze le van fagyva, csak hogy tutira meglegyen a napi adrenalin-adag. (Ezen a szakaszon durván alázott minket a szlovén kisöreg, akitől egyébként megtudtuk, hogy ez a legjobb idő a Triglavhoz, mivel az időjárás stabil és kevesen vannak.) A Kis Triglav-ot egy keskeny ámde jól vasalt gerinc köti össze a Triglavval. Szintet onnan kezdve már nem nagyon kell menni, de azért eltart egy darabig, amíg az ember átblattyog. Lélekemelőnek pedig márványtáblákkal van ellátva a szakasz, melyek főleg villámsúlytotta túrázóknak állít emléket.

A csúcson — ahonnan a panoráma truly exceptional — megcsináltuk az obligát fotókat meg megettük a szintén obligát csokit majd megkezdtük összesen tízórás ereszkedésünket a Triglavski dom érintésével, a Prag úton az Aljazev dom-nál parkoló járművünkig. Egyébként sem szeretünk lefele menni, de a Kotel — ha lehet — még jegesebb volt, mint amikor felfelé jöttünk, úgyhogy szenvedtünk egy sort mire megérkeztünk a Tominskov-Prag kereszteződéshez.

Innen a Prag-on folytattuk utunkat. A Prag lépcsőt jelent és szemben a Tominskov-val, ami több völgyön megy keresztül, egyetlen völgyben ereszkedik le. Morénalejtők és steig-ok váltogatják egymást sűrű egymásutánban. Egyébként nem vészes a dolog, ez az út egy B-s ferrata. Térdfájósoknak valószínűleg ez a jó választás lefelé (Orsinak igencsak érzékeny a térde és mégse panaszkodott fájásra egész úton).

Jópár “lépcsővel” alább megérkeztünk a legalsó morénahalomra. Ekkorra már alig álltunk a lábunkon és csak arra vágytunk, hogy mihamarabb az autóhoz érjünk. Az út itt elhagyja a völgyet, amiben addig ereszkedik és a Triglav lába felé veszi az irányt. Ekkor még hátra van a leghosszabb lemászás ezen az úton, méltó módon koronázva meg az ereszkedést. A völgyben kényelmes úton még három kilométert kell megtenni az Aljazev dom-ig. Kicsit neccesen számoltuk az időt, de azért a steig-on még lejutottunk világosban, a völgy aljában viszont már szükség volt a fejlámpák pászmáira.

Az autóhoz visszaérve megittunk fejenként másfél liter vizet. Karsztos vidékre vigyél magaddal ivóvizet!

Másnap levezetésképpen körbejártuk a Bohinji tavat és nagyokat kajáltunk. A lépcsőzés viszont komoly gondokat okozott, különösen lefelé. Hiába tíz órányi ereszkedés, nagyrészt hátizsákkal, kicsit megviselt minket.

Katt a képre!

Összefoglalva: fantasztikus út, mindenképpen megéri. Menj szeptember végén, vagy október elején. Vigyél vizet. Legyen nálad ferrata-cucc. Legyen nálad kp.