Zsolnay és Kikelet

Ez az év úgy tűnik bővelkedik hosszú hétvégékben. A legutóbbi is ilyen volt. És az ilyesmit nem hagyhatjuk kihasználatlanul, régóta tervezett uticélunk felé vettük hát az irányt, lementünk Pécsre.

Egyszer még a délszláv háború idején jártam ott, a nagymamám vitt le minket az unoktestvéremmel. A Kikeletben szálltunk meg. Gondoltam felevenítem az emlékeket és most is ott foglaltunk szobát. Persze azóta felújították, ami igencsak jót tett neki és egy wellness részleggel is bővült. Ezügyben itt teszek egy apró kitérőt.

Megvetéssel viseltettem eziránt a wellness izé, mint ostoba divathóbort iránt. Egyébként is micsoda hülye név ez, francért kell mindent koppintani, nekünk már semmi flancos nem jut az eszünkbe? (A névvel sose fogok kibékülni.) Aztán egy jeles alkalom megünneplésére elutaztunk Orsival a Lillafüredi kastélyszállóba ami szintén rendelkezik wellness részleggel. Egy gyenge pillanatomban az asszony rávett, hogy menjünk le. Kicsit fanyalogtam, de csalódnom kellett. Nagyon élveztem, zárás utánig maradtunk. Szaunázni tök jó! Lubickolni tök jó! Lábmasszázs medencében mászkálni tök jó! A gőz tök jó! Szóval szeretem a wellness-t, na. Kitérő vége.

Szombat délután értünk le. Bár az út nem volt problémamentes, egy kis gond akadt az egyébként mindig megbízhatóan működő Toyotával (itt egyes olvasóim a szivükhöz kapnak), de végül gond nélkül megérkeztünk. Este a full extrás mediterrán hangulatot árasztó, nyüzsgő belvárosban kóricáltunk, csináltunk egy csomó fotót és általában remekül éreztük magunkat. Rengeteg kocsma és étterem várja a turistákat és helyieket, röviden szólva élhető helynek tűnik (understatement). Jóleső fáradtsággal tértünk negyedik csillagára aspiráló hotelünkben nyugovóra.

Vasárnapunkat kulturális programokkal terveztük tölteni. Ember tervez isten végez, ugye. Ezúttal e kettő egybeesett, így mindent meg tudtunk nézni, amit terveztünk. A Csontváry és a Vasarely múzeumot vettük előre a sorban (kivéve, hogy előtte a dómot a kettő között pedig a dzsámit néztük meg). A képek mindenképpen élményszámba mennek, Csonti ugye egy zseni, Vasi meg egy tudatosan játékos geométer, a szimmetriák szerelmese. Aki meg ért is hozzá az meg majd jól megmondja, hogy micsoda hülyeség ez. ?llok elébe. Mindkettőjükért érdemes idelátogatni. A múzeumokra ellenben ráférne egy kiadós restaurálás, és egy kornak megfelelő koncepcionális váltás is. Mert most egyszerűen képek lógnak lerohadt épületek lerohadt falain.

Ha már pécsett voltunk nem hagyhattuk ki a Zsolnay múzeumot sem. A Vasarely-től csak át kell menni az utca túloldalára. Sajnos az adjusztálás itt is harmatos, sőt gyenge, egy porcelánmúzeumtól elvárnám például, hogy tartalmaz valami információt arról, hogy mi is az a porcelán. Csak, hogy a legalapvetőbbet említsem. Másrészről az információs lapkákon sok esetben meg van említve egy-egy eljárásnak a neve, de egy szó se derül ki ezek mibenkétéről. Rendben, hogy titkos, de nem is a kvantitatív részletekre vagyok kiváncsi, elég lenne nagy vonalakban odavetni. Még egy negatívum, bár ez az én hibám nem a múzeumé, hogy a legtöbb porcelán tárgyat vagy giccsesnek vagy túldíszítettnek találok. Szerencsére akadt néhány art deco és szecessziós eozin váza, amik megmentették a kiállítást az amúgy csúfos bukástól. Jut eszembe: alig tudtunk meg valamit a Zsolnay familiáról, pedig biztosan érdekes, hiszen sokuk életpályája szorosan egybefonódott a manufaktúráéval.

Megnéztük a főtéren trónoló dzsámit. Bár sokat vesztett az átépítéssel így is nagyon érdekes. Kedvenceimet, a szatlaktitboltozatot szerencsére nem bántották. Ellátogattunk a dómba is, ahol éppen a templomi kórus énekelt. Vasárnap délelőttről beszélünk, valószínűleg éppen mise lehetett. Ezért nem is töltöttünk bent sok időt, s egyik kedves elfoglaltságunknak, a freskók jeleneteinek bibliai történetekhez való társításának, is csak egy kevés időt szenteltünk.

Kezdett kicsit sok lenni a kultúra így elérkezettnek láttuk az időt, hogy a hotel vizes részlegének örömeibe vessük magunkat. Megindultunk hát gyalog a szállónak otthont adó hegyoldalra. A Kikelet a városközpontból kényelmesen fél óra alatt elérhető, jól is esett egy kis séta. Legközelebb vacsorakor vagyunk láthatók, széjjelszaunázott állapotban.

Hétfőre kirándulást szerveztünk magunknak. Nem akartunk sokat menni, ezért jó sokáig szunyáltunk, épphogy nem késtük le a reggelit. Okulva Zempléni kóválygásainkon még vasárnap beszereztünk egy vadonás új Mecsek turistatérképet, hogy tutira szinkronban legyen a térkép és a jelzések. A szálló mögül induló turistautat választottuk indulásképp, ami elmegy a Kis Tubes mellett, fel egészen a Nagy Tubesre. Ez a hegytető olyan, mint egy ipartelep: ha nincs rajta legalább négy antenna akkor egy se. A tetőre épült kilátóból remek panoráma látható Pécsről és a Mecsek környező csúcsairól. A Tubest magunk mögött hagyva tovább bandukoltunk egy Lapis nevű hely felé, ahol térképünk tanúsága szerint körülbelül ötezer turistaút fut össze. Innen a Kantavári-forrás illetve a Kantavári romok felé vettük az irányt. Egy darabig haladtunk a jól jelölt ösvényen, aztán egy méretes tisztásra érkeztünk, ahonnan három hasonló kaliberű ösvény ment tovább. Persze jelzés sehol. Jellegzetes tereptárgy sehol. Ez ilyen hazai dolog lehet, hogy csak ott nem tesznek ki jelzést ahol tényleg kell. A legszimpatikusabb ösvényről, amelyen végül is folytattuk utunkat persze kiderült, hogy valójában egy süncsapás, de legalább jó helyre vezetett. A romoktól a Lámpás-völgyben haladt utunk. Elvileg Dömörkapuhoz kellett volna érkeznünk, viszont valamiért (azért mert tízméterenként van egy turistaút és a jelölések nincsenek mégse szinkronban a térképpel) a Kis-rétre lyukadtunk ki, ami egy kellemes kerülőt jelent. Eltévedni pszichikailag fárasztó.

Dömötörkaputól Tettye felé vettük az irányt. Ez legalább egyértelmű volt, gond nélkül meg is érkeztünk és magunkhoz vettük megérdemelt és kiadós ebédünket. Az országúton és egy kis susnyáson keresztül innen értünk vissza a szállóba. Ennyi elég is volt egy napra, de azért vacsora előtt háromszor megjártuk ismét a szaunát.

?gy érkezett el a kedd. Gond nélkül sikerült egészségkártyával fizetnünk a hotelban, ami egy kritikus pont. Orsi előre izgult, hogy vajon hány emberrel kell összeveszni e miatt. Senkivel se kellett. Nyugodt tempót vettünk fel, egyedül a Dóm tér alatti ókeresztény sírokat terveztük meglátogatni. ?gy is tettünk.

Ez a múzeum nagyon profi módon volt kialakítva. Remekek az építészeti megoldások (eleve látványos a kontraszt a múzeum épületének modern nyersbeton szerkezete és az ezerötszáz évesnél is régebbi sírok között, másrészt ötletes kémlelőablakokon keresztül tekinthtők meg a sírkamrák belső részei — nem ám oldalról! alulról és felülről) és nagyon jók az interaktív információs anyagok. Rengeteget lehet megtudni Pécs és a korai kereszténység történetéről. Aki Pécsett jár semmiképp ne hagyja ki!

Kényelmes hazautunk eseménytelenül telt.

Szokásunknak megfelelően az út teljes képanyaga Orsi lapján tekinthető meg.

Hozzászólás