Van remény

Ad egy. A cégnél fogyasztottam ebédemet a konyhában és egy EST magazint kezdtem lapozgatni. Majdnem elhánytam magam. Könyörgöm! Soronként változtatni a betűméretet az milyen?! Feel the pain.

Ad kettő. Van nekünk pletykalap gyűjteményünk. Anyósom szokta hozni őket, amikor Budapesten keresztül utazik a világ mindenféle kellemetlen szegleteibe. Legutóbb Türkmenisztánba. A gyűjtemény a klotyón található, ott szoktam olvasgatni Britney Spears-ről és társairól. Szóvalhát na. Tovább »

Mch

Kitavaszodott és eljöve a mayday. Az adandó alkalmat kihasználva elrobogtunk Münchenbe lazítani és kulturálódni, ragadjon ránk valami a koszon kívül is. Volt tehát Alte és Neue Pinakothek meg Deutsches Museum. És ha már bajorlandban jártunk megnéztük Ludwig the second legelvetemültebb alkotását, Neuschwanstein-t. Tovább »

Ora. Uni.

A héten tréningen vagyok az Oracle University-n. Azt kell mondjam, hogy ahogyan ezek az Oracle tréningek itthon meg vannak szervezve, az nekem nagyon tetszik. Jó lenne, ha mindenhol ennyi figyelmet fordítanának az előkészítésre és ilyen profi módon zajlana az egész.

Oracle University

Nem olcsók, ez az öt nap a cégnek majd’ fél millióba fáj (áfa included). De rohadtul megéri!

Critical Mass

Minden eddiginél többen voltunk! Ez nagyon jó hír. Cserébe gyakorlatilag az út felén tolni kellett a biciklit. Ez már nem annyira jó. Egy észrevételem volna csak: ez egy demonstráció, nem pedig buli. Ezért aztán nem kell annyit foglalkozni azzal, hogy ne zavarjunk másokat (pl. autós forgalom), hiszen egy demonstrációnak éppen az a lényege, hogy “zavarjon”, azaz felkeltse a figyelmet. Persze az is igaz, hogy a világ legnagyobb Kritikus Tömege így is elég feltűnő, akinek pedig mégse kelti fel a figyelmét, az hülye.

Orsi bringát emel

Update: az index videóján 3:30-nál kéretik sasolni.

Egy pénteki nap

Step one

Tovább »

Alapfokú sziklamászó vizsga, Oszoly

Elérkezett a nagy nap, amikor a gyakorlatban is számot kellett adnunk a tanfolyamon megszerzett tudásból. Csaba kiadta az ukázt, hogy vasárnap reggel nyolckor álljunk beöltözve a Délago-fal aljában. Mi ezt olyannyira megfogadtuk, hogy az Óra-fal aljában álltunk és reggel nyolcra már építettünk is egy standot a Termesz beszállásához. Miközben ott molyoltunk Ádám elballagott szerezni egy vizsgabiztost. Meg is jelent pár perc múlva egy kedélyes öregúr, bizonyos Cinó, a vizsgáztatónk (utóbb esett csak le, hogy ez a Vörös László az a Vörös László, akinek a neve kb. százszor elhangzott a tanfolyam történelmi előadásán, ahogy számolom legalább három nyolcezresnek állt már a csúcsán). Sajnos másik párossal volt már elfoglalva, úgyhogy szétszedtük a standot és végignéztük ahogy Cinó levizsgáztatja Verát és Lacit a Termeszen. A késés kicsit jól is jött, mert várakozás közben elállt a reggel óta szemerkélő eső, s mire sorra kerültünk már száraz foltok is megjelentek a sziklán. Tovább »

Brutál vasárnap

Tegnap hajnali ötkor keltem, hogy Pannit fölvéve még elég korán megérkezzünk a Weichtalhaus-hoz, ahonnan a napi betevő kaland indult. Mivel a Google útvonaltervezője valamiért nem tartotta jó ötletnek, hogy az S6 felé tereljen eltévedtünk és süncsapás-kaliberű utakon jutottunk el végül Glogginz-ba, ahonnan a helyzet már egyértelmű. Tízre futottunk be.

Egyből mászni kezdtünk és valamivel több, mint nyolc órát töltöttünk a falban, este hét körül értünk ismét talajt. Aztán hazavezettem. Már szombaton is ötkor keltem, így az autópálya magyarországi szakaszán nagyon kellett küzdenem az ébren (következésképp: életben) maradásért. Tizenegykor már a parkolót kerestem, de Pesten nem lehet parkolni, így ténylegesen csak fél órával később jutottam haza.

Vezettem hétszáz kilométert, másztam nyolc órát. Ezek közül egy napra egy is elég.

Ma ezzel szemben ötkor keltem, hogy a kölcsönverdát visszavigyem a szüleimnek reggel hatra.

Délután (pontosabban ebéd után) lesz a szokásos hétfői többórás míting. Semmi jóra nem számítok 😉

Mlinica- és Furkota-völgy

Elmenekültünk megint a Tátrába, rekreációs jelleggel. Jó későn sikerült csak elindulnunk, ezért fejlámpák derengő fényénél állítottuk fel a sátrat olyan tizenegy óra körül a kies Intercamp Tatranec-ben. Székelykáposzta saját páncéljában főzve. Szunya.

A napi túra a Csorba tó mellől indult, fel a Mlinica-völgyben. A kései lefekvés ellenére elég jól sikerült indulnunk, a reggel nyolc már a sárga jelzésen talált minket. A Mlinica völgy kellemes terep, lankás részek és meredélyek váltogatják egymást. Azaz a meredélyeket ki lehet pihenni a lankákon. Az egyik meredélyen szakad le a csodálatos Fátyol vízesés. Tovább »

Kriván

Istenek számára való látvány tárult föl előttük. Jobbra Lengyelország, balra Magyarország. Egy kép, végtelenebb, mint a tenger. Elmondhatatlan, leírhatatlan, lefesthetetlen kép. A lengyel táj fölött keletnek vonuló zivatar omlik végig; idefenn csak a gomolygó hófehér felhőtömeget látni, melyet felülről megvilágít a nap, s melyből villámok cikáznak, miknek dörgése nem hangzik idáig, de alattuk sötét, borongós erdő és mező. A magyar táj fölött derült nyári nap süt, s a völgyekben a megszorult napsugár aranyködöt sző, mely az erdős hegyhátaknak változatos színt ad; a hegyről leomló patakok ezüst tükördarabokkint villognak fel a völgyek sötétéből, s zuhatagaik távol csattogása egy örök morajt küld fel onnan alulról, mely elandalít. A hegyek, halmok a távol láthatárig váltogatják egymást, s valamennyi fölött, mint kristály bálvány, fénylik a most is jégfedte Kriván. Tovább »

Rax, Klettersteig

Még nem pihentük ki egészen legutóbbi amerikai utunk fáradalmait, de — mivel kemények vagyunk, mint Mr. Balboa — ez nem akadályozhatott meg minket egy kis hegymászásban.

Meg amúgy is be volt fizetve az út, tehát menni kellett. A Raxra viaferratázni. Vagy viaferrátázni. Soha nem fogom megtudni vajon hogyan kell pontosan leírni.

Úgy gondoltam mindig, hogy a hozzánk közel lévő hegy az a Tátra. (És micsoda hegy!) Kiderült azonban, hogy bár kilométerben Ótátrafüred tényleg közelebb van, mint Manfred hüttéje a Höllentál végében, időben ugyanott vagyunk. Mert a kurva labancok (Fábry, amikor még nem a szarós-fingós műfajt művelte) felé autobahn megy, a tótok felé meg örüljünk, hogy van szilárd burkolat. Tovább »

« Korábbi Bejegyzések Későbbi Bejegyzések »